Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ady Endre háborúellenes költészete

2018.06.18

ÉLETPÁLYÁJA
- Érmindszenten született 1877-ben. 
- Édesapja Ady Lőrinc, nemes, „hétszilvafás” gazdálkodó. Paraszti sorban élt, néhány cseléddel művelte kis birtokát. 
- Édesanyja Pásztor Mária, papok és tanítók leszármazottja. 
- Érettségi után jogásznak tanult, de végül újságíró lett. 
- 1901: A nívós és ellenzéki ’ Nagyváradi Napló’ kötelékébe lép. 
- Léda és Párizs
- 1904: Nagyváradon megismeri Brüll Adél-t (Lédá-t) 
- Brüll Adél Párizsban élő, nagy intelligenciájú nő. 
- Léda magával vitte Adyt Párizsba, és ő ismertette meg Adyval Verlaine és Baudelaire, a francia impresszionista-szimbolista verselés nagyjainak költészetét. 
- 1905-ben hazatért Budapestre, ahol állást kapott a liberális-radikális szellemű ’Budapesti Naplónál’. 
- „Új idők új dalosa” 
- 1906 februárjában megjelent 3. verseskötete, az első „igazi Ady-kötet” (Új versek), amiért sokan támadták Ady-t. De voltak, akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét. 
- 1908: a Nyugat c. folyóirat főmunkatársa lesz. Ez elszigeteltségét enyhítette. A folyóirat magára vállalta Ady védelmét és az ellentámadást is. 
- Lédával kapcsolata 1912-ben szakadt meg. Ennek egyik „versében” az Elbocsátó szép üzenet’c. olvashatjuk. 
- 1914: találkozik Csinszkával (Boncza Berta). 1915-ben összeházasodnak. Csucsán, a Boncza-birtokon éltek, ahol Ady látta keresztül vonulni a román hadsereget a világháború idején. Egészsége rohamosan romlott, de lelkileg valósággal összezúzta a háború. Nagyon aggódott Erdélyért, siratta a magyarságot és az eltévedt emberiséget. 
- 1919: tüdőgyulladásban meghalt. 

Ady háborúellenes versei: - Mag hó alatt
- Az eltévedt lovas
- Ember az embertelenségben
- Emlékezés egy nyár-éjszakára
- A Krónikás ének
- A mesebeli János
- Intés az őrzőkhöz
- Az eltévedt lovas
- Őrizem a szemed
- A fajtám sorsa 

HÁBORÚELLENES KÖLTÉSZETE
Ady költészete a világháború évei alatt fokozatosan átalakult. A vérengzésekről szóló hírek, a veszteségek, a hátország szenvedései megviselték az amúgy is beteg költőt, a háború borzalmai kétségbe ejtették, legkomorabb vízióit látta megvalósulni. Nyílt háborúellenessége miatt mellőzték, kötete nem jelenhetett meg. Költészetének átalakulása elsősorban versei képi világában és az üzenettartalmak egyértelműbb megfogalmazásában figyelhető meg, mely összekapcsolódik költői szerepértelmezésének megváltozásával. A korábban szinte állandóan a jelent ostorozó, új jövőt vizionáló, a múltat egyéni módon értelmező vátesz-költő szerepe helyett a jelen eseményeire reflektáló és a múlt értékeit, átmenteni igyekvő krónikás szerepében jelenik meg (Mag hó alatt, Intés az őrzőkhöz, Krónikás-ének 1918-ból). A jelképiség háttérbe szorulása, az expresszionista képalkotás mellett a komor hangulatok, a félelem jellemzik e verseket. A háborúról szóló versek szükségszerűen összekapcsolódnak a magyarság-versekkel. Bár Adyt a háború világméretűvé válása is rettentette, e versekben mindig megszólalnak a magyarságot féltő, a magyarságért aggódó sorok is. Személyes tragédiát pedig azért jelentett a háború a költő számára, mert eszméit pusztította el. Olykor kétségbeesett felkiáltásokban, figyelmeztetésekben idézi ezeket

Ember az embertelenségben (1916) 
A vers a román csapatok betörése után született, mikor a magyar katonák fejvesztve rohantak az ellenség elől Erdély egyetlen országútján mely pont Csinszka szülői háza alatt vonult el. Ady ekkor épp Csucsán tartózkodott és látta az elűzött székelyek fejvesztett menekülését, ez ihlette meg ennek a versnek a megírásában. Ady ebben a háborús helyzetben is meg tudott maradni mind embernek mind magyarnak, ennek ad hangot művében. A mű rapszódia. Az első versszakban metonímiák sorát láthatjuk melyek az embert és a háborús öldöklést hordozzák. A tehetetlenség kínzó érzéséhez hozzájárul az idő összezavarodása. A lírai én szinte elveszti életlehetőségeit, ezért önmagáról, mint halottról beszél, de itt is megjelenik a mégis-morál, megpróbál szembeszegülni a cselekvésképtelenséggel. Rájön, hogy neki hivatása van, másokért kell élnie, át kell mentenie a jövőnek az emberiség elveszett értékeit. A záró szakaszban a költő dühödten követeli az emberiséget az embertelenségben.