Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Babits Mihály Ars poeticája

2018.06.18

Élete:
1883-ban Szekszárdon született. Elemi iskolában Pesten és Pécsen tanult, ezután a pécsi gimnáziumban tanult tovább. Apja törvényszéki bíró volt, akit fiatal korában elvesztett, ezért a család visszaköltözött Szekszárdra, a nagyanyájához, aki segítette összefogni a családot. Érettségi után Budapesti Egyetem Bölcsészettudományi karára iratkozott be. Itt tanult meg több nyelvet, és ezen kívül még műfordításokat végzett. 1900-tól kezdett verselni, de nem lépett vele a nyilvánosság elé. 1906-ban szerezte meg a tanári oklevelét és ezután tanított 2 évig a reálfőiskolán. 1908-ban jelentek meg első versei, ezután vált ismerté. Bár a neve felkapott volt, a nyilvánosság lehangolta, ezért mindig kétely gyötörte. Hatvani Lajos segítségével 1911-től Újpesten kezd tanítani. Dante Isteni színjátékát fordítja le, ami bár megélt már sok fordítást, mégis a legismertebb és legelterjedtebb a Babits Mihály fordítás. Szekszárdon érte a meglepetés a háború kitörésének a híre. 
Húsvét elött: 
Évekig tiltakozott az esztelen vérontás ellen, emiatt sokan támadták a költőt a háborúellenessége miatt. Ebben az időben sok nagy hatású versekkel tiltakozott, az egyik legismertebb ilyen témájú verse a „Húsvét előtt”. Ezt a verset 1916 márciusában olvasta fel nyilvánosan a Zeneakadémián, ami a napi politikától mindig idegenkedő költő ars poeticájában beálló változásra utal. A vers címe jelképesen értendő. A verset a húsvéti ünnepeket előtt írja, és a cím is erre utal, hogy most várjuk a halál időszakában a feltámadást a háborúban. Ez a egy Bibliai utalás Jézus feltámadására. A költemény egy rapszódia, amire jellemző a zaklatottság, kötetlen szerkezet. Viszont a mű szabadversnek is tekinthető, mert sorai szabálytalanok, nincsenek benne rímek és sok az áthajtás is a sorok végén, ezen kívül ritmusa is nyugtalan, hol hangsúlyos, hol időmértékes. A szenvedély szinte szétfeszíti a formát. Két szerkezeti egységre bontható a vers: az első, nagyobb részben a háborúról, a másodikban a békéről ír. Közben felidézi a háború embertelenségét Vörösmarty Vén cigány című verséhez hasonlóan (irodalmi párhuzam). A háború metaforája a szörnyű, nagy, pokoli „Malom”
Első rész: legyen vége a háborút dicsőítő daloknak. 
Második rész: Nem a háborús sikerekről ír: „én nem a győztest énekelem” , hanem a háború borzalmairól, mely „trónokat őröl, nemzeteket” pusztít el. 
Harmadik rész: A békéről szól, hangneme ünnepélyes, megjelennek a rímek is. A húsvéti feltámadási ünnephez hasonló megbékélésről, újjászületésről ír. Ennek a résznek a bordalos hangulata is Vörösmarty versét idézi. Végül felejtésre, újjáépítésre, megbocsátásra szólít fel mindenkit. 
Jónás könyve: 
A Jónás könyve (1938) című elbeszélő költeménye írásakor Babits már nagyon beteg, és a nácizmus is teret nyer Németországban, a háború előszele érződik. Emiatt a költő ismét kiáll a béke, az erkölcsök védelmében, egyszerre próbál küzdeni a betegség és az elvaduló világ ellen. Az eredeti Jónás könyve az Ószövetségben, a Próféták könyvében található. Az alap ugyanaz: Isten megjelenik Jónásnak, és parancsot ad neki, hogy menjen Ninivébe és térítse meg az embereket. Jónás nem akarja vállalni a feladatot, megpróbál elszökni egy hajón, de Isten óriási vihart támaszt, amely a hajósok életét veszélyezteti. Itt már megjelennek különbségek, például Babits sokkal részletezőbben írja le a vihart valamint a versben; Jónás gyáva, nem vallja be, hogy ő okozza a veszedelmet. Ezzel szemben a Bibliai Jónás tudván, hogy ő okozza a veszedelmet, maga ugrik a vízbe, nagy bátorságról téve tanúbizonyságot. Babits versében megjelenik a szivárvány, ami az Isteni megbékélést jelképezi, hiszen Jónás a bálna gyomrában szenved, bűnhődik, ez a Bibliai történetben egyáltalán nincs benne. Ezen kívül Babits a művében a hal gyomrában rekedt próféta szenvedéseit sokkal részletesebben, szinte naturalisztikusan írja le, a hangvétele mégsem tragikus, inkább tragikomikum. Ezután a költő nevetségesnek állítja be Jónást, nem veszik őt komolyan, Ninivében is kinevetik, a városlakók nem hisznek neki, még csúfot is űznek belőle, Isten mégsem pusztítja el Ninivét. Emiatt Jónás számon kéri az Urat, dühös rá, amiért megkegyelmezett a városnak. Isten rádöbbenti Jónást, hogy a prófétának nem az a dolga, hogy ítélkezzen, az ő feladata csak az igehirdetés. „Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.” Ha az Úr elpusztítaná Ninivét, akkor a rosszal a jó is pusztulna. Amit felépített, nem szabad lerombolni. Jónás belátja, jogtalan a világ pusztulását kívánni még akkor is, ha az bűnös. A pusztítás ugyanolyan gonosz tett lenne, s akkor ő sem lenne különb. Babits versében Isten a türelmet hirdeti, hátha egyszer megtér Ninive, Isten tehát hisz a jobb jövőben. Ez az optimizmus valójában Babits humanizmusából fakad, aki szintén hisz benne, hogy egyszer jobb lesz a világ, de ehhez türelem kell, nem fegyver. A műben a költő ismét költői saját hitvallását mutatja be, hiszen az Isten elől menekülő Jónást az első költői korszakát élő költővel azonosíthatjuk. Azonban Babits-Jónás végül arra jut, hogy a prófétaságát vállalni kell, a költő feladata az írás, tehát a Jónás könyve Babits lírai önvallomása.