Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

3. Az 1956-os forradalom

2018.07.01

1953-ban meghalt Sztálin, az SZKP (Szovjet Kommunista Párt) főtitkára, utóda 1953-64-ig Nyikita Hruscsov lett.

Megkezdődött a szovjet külpolitikában egy nyitási, enyhülési folyamat.

 Ennek hatására Moszkvába rendelték a magyar vezetőket, és Rákosit leváltották a miniszterelnökségről (1952-53), helyette 1953-55-ig Nagy Imre lett az új miniszterelnök.

 1955-ben újra Moszkvába rendelték a magyar vezetőséget, most Nagy Imrét marasztalták el.

Az új miniszterelnök Hegedűs András lett (1955-56).

Hamarosan kiderült, hogy a sztálinista vezetéshez már nem könnyű visszatérni.

 1956 júliusában Rákosit még az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) éléről is eltávolították, utóda Gerő Ernő lett.

1956 szeptemberétől ellenzéki pártok híján, az egyes civil szerveződések kezdtek erőteljes politizálásba az új vezetés ellen.

Magyar Írók Szövetsége, Petőfi Kör, követelték Rákosi felelősségre vonását és Nagy Imre visszatérését.

A Rákosi diktatúra óriási nyomást gyakorolt az egész társadalomra.

1955-ben Ausztriával aláírták a békét és kivonták a szovjet csapatokat, ennek érdekében pedig Magyarországról is ki kellene.

1956 nyarán már a szovjet vezetők is érzékelték a magyarországi feszült helyzetet.

 A Szovjetunió rendezte viszonyát Jugoszláviával, emiatt is járhatott sikerrel Rajk Júlia két éves küzdelme férje rehabilitásáért.

1956. október 6-án újratemették Rajk Lászlót és kivégzett társait. Október közepére az ellenzék vezetői az egyetemisták lettek.

Október 16-án a szegedi egyetemisták a kommunista irányítástól független ifjúsági szervezetet hoztak létre a MEFESZT (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége), s példájukat követték az ország többi egyetemén is.

A Műegyetem október 22-én diákjai elhatározták, hogy másnap szimpátiatüntetést tartanak a (lengyel ügy miatt), hogy kifejezzék szolidaritásukat illetve azért, hogy az 1956 júniusa tartó lengyel felkelést támogassák. Itt adták elő a 16 pontos követelésüket.

Az akcióhoz a Petőfi kör mellett több szervezet is csatlakozott.

A fontosabb követelések közé tartozott a szovjet csapatok kivonása, a szabad választások, szólás-sajtószabadság, a beszolgáltatás eltörlése, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése, Rákosi és társai felelősségre vonása, a Sztálin-szobor lebontása és Kossuth-címer visszaállítása is.

1956 október 23-án délután kezdődött az egyetemisták tüntetése a Petőfi szobornál a Műegyetem hallgatói a Bem-szoborhoz vonultak, és a budapesti munkásság is az egyetemisták mellé állt, majd este megjelentek Budapest utcáin a szovjet páncélosok, s beavatkoztak a harcba. A kormány először betiltotta a tüntetést (később engedélyezte), azonban ez ellen többen is tiltakoztak, mint például: Petőfi Kör, Írószövetség, Szabad Nép stb.

A tüntetők ezek után a parlamenthez vonultak.

A csapat egyik része a Rádió épületéhez vonult a másik pedig a Sztálin szoborhoz, ahol követeléseik beolvasását akarták, de az épületet védő ávósok közéjük lőttek és megkezdődött a fegyveres harc.

Kezdetben lengyel barát, Rákosi, illetve Gerő ellenes jelszavak hangzottak el, később a szovjet csapatok kivonását követelték és kivágták a zászlókból a szovjet vörös csillagot.

A budapesti eseményekkel párhuzamosan több nagyvárosban is voltak megmozdulások, Debrecenben este 6-kor eldördült a forradalom első sortüze, de Budapesten sem értek véget a tüntetések, hanem a tömeg átvonult a Kossuth Lajos térre, ahol Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését követelték.

Ezt követően a tüntetők a Dózsa György útra vonultak és este fél 10-kor ledöntötték a Sztálin szobrot.

A történések után gyülekezési és kijárási tilalmat rendeltek el.

Október 24-én felkelő központok alakultak, pl: a Corvin közben (Molotov koktél, Davaj gitár)

Budapesten leállt a termelés, szünetelt a tanítás. Az utcákon fiatal gyerekek harcoltak a szovjet tankok ellen.

Nagy Imrét a pártvezetés ismét miniszterelnökké nevezte ki.

A kormány nem tudta irányítani az eseményeket, a tüntetések és a harcok több vidéki városra is átterjedtek.

Október 25-én reggel, a kijárási tilalom feloldása után a Kossuth Lajos térén nagy tömeg gyűlt össze. A karhatalmi alakulatok tüzet nyitottak a téren összegyűltekre, a halottak száma meghaladta a 200-at, a sebesülteké pedig ennél jóval több volt, az ÁVH  több vidéki városban is a tömegbe lőtt. A békés tüntetés vérfürdővé vált és megrázó hatást váltott ki.

Október 26-ra Ceglédre is eljutott a forradalom.

A gyárakban, munkástanácsokat, az intézményekben forradalmi bizottságokat alakítottak, egyre több városban forradalmi tanácsok vették át a hatalmat.

Október 28-án Nagy Imre a forradalom mellé állt, előtte ellenforradalomnak tekintette.

Október 30-án feloszlott az MDP, s létrejött a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reform kommunista többségű vezetéssel.

Nagy Imre tárgyalásokat kezdett egy koalíciós kormány megalakításáról, egyes forradalmár csoportok megostromolták a budapesti pártközpont Köztársaság téri székházat.

November 1-jén Király Béla vezetésével létrejött a Nemzetőrség, majd Nagy Imre bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, s kinyilvánította az ország semlegességét.

A harcok november 1-jétől megszűntek, a helyzet konszolidálódni látszott. Budapestről kivonultak a szovjet tankok.

A nyugati kormányok tisztában voltak vele, hogy beavatkozásukkal kirobbanthatják a harmadik világháborút.

Nagy Imre rádióbeszédében nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánította az előző napok eseményeit és azonnali tűzszünetet rendelt el és bejelentette a szovjet csapatok kivonását Budapestről, feloszlatta az ÁVH-t, pártrendszert és további változásokat ígért, majd tárgyalásokat kezdett a Varsói szerződésből való kilépésünkről.

Ismét szerveződni kezdtek az 1948-ban felszámolt pártok, az MDP tagságának túlnyomó többsége a forradalom mellé állt.

Újjáalakult a korábban feloszlatott Független Kisgazda Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Paraszt Párt. à többpárti kormány

A szovjet vezetés ezekben a napokban folyamatosan ülésezett, október 28-án elfogadták a fegyverszünetet, viszont október 31-én fordulat következett be.

A nemzetközi helyzet nem segítette a magyar forradalom sikerét, a szovjetek megszerezték a legfontosabb kommunista pártok hozzájárulását az intervencióhoz.

November 3-án este a Tökölre érkező Maléter Pál honvédelmi minisztert letartóztatták, majd 1956 november 4-én hajnalban általános szovjet támadás, a Forgószél hadművelet indult Budapest és a fontosabb katonai objektumok ellen, Nagy Imre a Jugoszláv követségre menekült. Ezt követően Kádár János megalapította a Forradalmi Munkás Paraszt Kormányt és pártfőtitkár lett.

Később Bibó István államminiszter kiáltványt fogalmazott meg a nemzetközi segítség reményében. Budapesten a fegyveres ellenállást a felkelő csoportok a Corvin-közben, a Széna-téren és Csepelen még folytatták, de november 11-re Kádár János a szovjet csapatok segítségével megtörte a fegyveres ellenállást és megkezdte a megtorlás előkészítését.

Elsősorban a munkástanácsok, de más forradalmi szervek is december elejéig folytatták a politikai sztrájkot. Tárgyalóasztalhoz kényszerítették a Kádár-kormányt, szívósan képviselték a forradalmi célkitűzéseket.

A november 14-én megalakult Nagy-budapesti Központi Munkástanács az ellenállás központja lett.

November 21-én megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa, melynek felhívására a forradalom kitörésének egy hónapos évfordulóján, november 23-án „néma tüntetést” tartottak Budapesten: 12 és 13 óra között senki nem tartózkodott az utcákon, még a buszok és a villamosok is leálltak.

A jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imre nem mondott le a kormányfői tisztségről.

 

(A dátumokat nem kell tudni pontosan, csak segítség)

November 22-én a büntetlenség ígéretével kicsalták a menedékből és átmenetileg Romániába internálták.

December 4-én gyászruhás asszonyok sok ezres menete (Asszonyok tüntetése) vonult végig a városon. December elején több városban került sor tüntetésekre és a tüntetőkre leadott sortüzekre (Budapest, Salgótarján, Miskolc). Ezt nevezzük második forradalomnak-

A Népszabadság című pártlap terjesztését sok helyen sztrájk és szabotázs akadályozta.

Az ellenállásra a szovjetek nyílt támadással válaszoltak.

Az MSZMP december elején ellenforradalomnak nyilvánította az októberi eseményeket, és egyre erőszakosabban léptek fel az ellenállókkal szemben.

Bevezették a rögtönítélő bíráskodást, letartóztatták a munkástanácsok vezetőit és betiltották a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát.

Emigráció

Az 1956-os forradalom hatására, október végére fokozatosan megszűnt a határellenőrzés.

A szovjet csapatok intervenciója eleinte nem irányult a határok lezárására, ezért a Nyugattól addig hermetikusan elzárt magyar lakosság előtt november közepéig, végéig gyakorlatilag nyitva állt a nyugati és a déli határ.

Ez alatt a néhány hét alatt mintegy 200 000 ember menekült el az országból.

 A korabeli kommunista propaganda és ennek alapján a köznyelv ezeket a kivándorlókat disszidensnek nevezte.

Közülük 1957 nyaráig a Kádár-kormány amnesztiáját elfogadva több ezren hazatértek, míg az itthon maradottak közül 12 ezren még 1957-ben családegyesítés címén engedéllyel távozhattak az országból.

A legtöbb menekült az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Németországban, Svájcban és Franciaországban telepedett le, ahol munkát vállalva, többségében középosztálybeli egzisztenciát teremtve integrálódtak a helyi társadalmakba.